Tisztelt Horgászok!

 

Állami horgászjegy bemutatása KÖTELEZŐ!

Pontymatrac használata KÖTELEZŐ!

A Deszki-tó

2010. évben partrendezéssel, kotrással, parkosítással vette kezdetét az egykori Holt-Maros szakasz megújítása és környezetének rehabilitációja. Elsődleges szempontunk közé tartozott, hogy az idelátogató horgászok egy kellemes, könnyen megközelíthető vízparton tudjanak hódolni szenvedélyüknek, velük érkező családtagjaik ha nem is horgásznak, egy kellemes környezetben tölthessék el szabadidejüket.

A folyamatos halutánpótlás érdekében a bejárattól (Semmelweis u.) legtávolabb eső tavainkban halneveléssel foglalkozunk, ezért itt nem is engedélyezett a horgászat. Az itt található halakat, ami főleg ponty és amur, legkorábban 3 nyaras korukban helyezzük át az I. számú tóba, hiszen ekkor érik el a “horogérett” súlyukat. Ezen felül rendszeresen vásárolunk halgazdaságoktól is horogérett halakat, a nyári időszakokban előfordul, hogy hetente végzünk telepítést.

Az I.es tóban fogható halfajok: ponty, amur, süllő, kárász, szürke harcsa. A halak mérete változó. Több 10 kg feletti pontyot sikerült már a horgászoknak kifogni (ez mind vissza is került a vízbe!), csukából pedig egy 7 kg feletti vezeti a házi rekordlistánkat.

II.es és III.as számú tavunkba kizárólag kapitális méretű halakat telepítettünk, de a rendkívül kedvező vízminőségnek köszönhetően már az első évben sikeres ivás történt, aminek eredményeként megjelentek a tenyeres pontyok is.

Kérjük, hogy a félreértések elkerülése végett horgászat előtt olvassák el az aktuális horgászrendünket! (kattintson ide>>>)

Horgászrend

Kérjük az alábbi horgászrendet a későbbi félreértések végett alaposan tanulmányozzák át és tartsák be, mert be nem tartása esetén azonnali kizárást eredményezhet!

Házirend:

  • Érvényes állami engedély megléte és bemutatása a napijegy megváltásakor kötelező! Ennek hiányában nem áll módunkban a napijegy kiadása!
  • 1 bot 1 horog
  • Kötelező felszerelés: horogszabadító, sebfertőtlenítő, merítő szák, oldalfalas pontymatrac (vastag) vagy pontybölcső! Ezeket kölcsönözni is lehet a helyszínen térítés ellenében!
  • Fonott zsinór kizárólag horogelőkének használható!
  • Tavainkat kamerákkal megfigyeljük!
  • Fürdeni Tilos!
  • A létesítmény területén mindenki csak a saját felelősségére tartózkodhat!
  • Az esetleges balesetekért, sérülésekért felelősséget nem vállalunk!
  • A napijegy megváltásával és a tó területére való belépéssel a szabályokat elfogadottnak tekintjük.
  • Szemetet a kihelyezett kukákba kérjük gyűjteni!
  • A kuka méretét meghaladó szemetet kérjük a faházhoz kihozni!
  • Dohányzó horgászainknak a horgászat idejére csikkgyűjtőt biztosítunk.
  • Tavainkat kamerákkal megfigyeljük!
  • Tavainkat kamerákkal megfigyeljük!
    Megengedett horgászmódszerek:

  • Úszós 1 horoggal
  • Fenekező 1 horoggal
  • Pergetés Tilos!
  • A kosarat Tilos ütköztetni, annak akadálymentesen futnia kell a zsinóron.
  • A tavakon 8-as méretű horognál nagyobb nem megengedett!
  • Tilos a halak szemgödrébe, kopoltyúfedője alá nyúlni!
  • Tilos állva fotózni a halakat, visszaengedni bölcsőből vagy merítőből kifordítva lehet!
  • A szabályok be nem tartása, a nem megfelelő viselkedés kitiltást eredményezhet!
  • Köszönjük, hogy elolvastad és tudomásul vetted!

    Felnőtt horgász (18 év felett) kettő horgászbottal, gyermek horgász egy horgászbottal horgászhat. (A parton több felszerelt botot is lehet tartani!)
    12 év felett a felnőtt 2 botos napjegy megváltása esetén a fenti szabályok betartása mellett horgászhat 2 bottal a gyermek is.

    Szabályok:

    • Gépjárművel csak a parkolóig lehet behajtani.
    • Horgászhely elfoglalása előtt a recepción kell kifizetni a napjegyet. Csak ezt követően lehet megkezdeni a horgászfelszerelések beszállítását.
    • Horgászni az I.-es,II.-es és III. tó északi (marhatelep felöli) oldalán lehet.
    • A halnevelő tavak munkaterületté vannak nyilvánítva, oda bemenni még akkor is TILOS, ha nincs sorompóval elzárva.
    • Ha igénybe veszik az eszközök beszállítását nagymértékben segítő kiskocsik használatát, azt kérjük a behordás végeztével juttassák vissza a recepcióra, mivel ezeket más, később érkező horgászok is igénybe szeretnék venni.
    • A pénztárnál kapott jegyet tartsák a horgászat alatt maguknál, mivel esetleges ellenőrzéskor, illetve távozáskor ezzel tudják igazolni a váltott jegy típusát.
    • Horgászhely választásánál tartsák tiszteletben a már horgászatot folytató vendégeinket és tartsák be a kellő távolságot, hogy egymást ne zavarják a horgászatban.
    • Hal fárasztása közben ne akadályozzák egymást, ha szükségesnek látják, nyújtsanak egymásnak segítséget.
    • Etetőanyagból csak annyit dobjanak a vízbe, amennyi a kosárba kell a bedobáskor. TILOS a túlpartról közvetlenül etetőanyagot a vízbe juttatni! Ne licitáljanak ezzel a szomszéd horgásztársukra és semmi képpen ne essenek túlzásba!

    Amennyiben nem kívánjuk a megfogott halat elvinni, a lehető legkíméletesebb módon szabadítsuk ki a horgot a szájából majd óvatosan (nem dobva!) engedjük vissza a vízbe. (Mind a három  tavon a nagyméretű kiemelőszák, pontymatrac és szájfertőtlenítő használata kötelező!)

    • Kerüljük az elektromos kapásjelzők és rádiókészülékek hangosan, mást zavaró módon történő használatát és hangoskodást.
    • A vízparton sátor felállítása csak előzetes egyeztetés alapján történhet.
    • TILOS a vízparti növényzet irtása, gyérítése, a part megbontása.
    • Tűzrakás csak a kijelölt helyeken lehetséges, a recepción történő előzetes egyeztetés alapján.
    • A horgászat során keletkező hulladékot, cigarettacsikkeket kérjük a horgászhelyek mögött felállított hulladéktároló zsákokban elhelyezni!
    • Horgászat befejeztével kérjük a táskák, botzsákok tartalmának a bemutatását a recepción.
    • A vízparton történő balesetekért nem vállalunk felelöséget!
    • A fenti szabályok be nem tartása azonnali kizárást eredményezhet!

    A szabályok betartása mellett, sikeres horgászatot kíván a Deszki-tó csapata!

Árjegyzék

“2025.január 1-től érvényes árjegyzék!

I. II. III, tó

Október 1-Március 31. 2 bot 1 bot
3900.-
12 h-tól 3100.-
Április 1-Szeptember 30.
4400.- 3800.-
 13 h-tól 3300.- 2900.-
Éjszakai horgászat kizárólag előre egyeztetett időpontban csak szombat esténként     20 h-6:30 h 4800.-
 24 h 7800.-
Pontymatrac vagy bölcső bérlés 1000Ft/alkalom
Merítőszák bérlés 1000Ft/alkalom

Az árak forintban értendőek és az ÁFA-t tartalmazzák! Érvényes: 2026.01.01-től

 

A szabályzatunk alapján a 3 kg egyedi tömeget meghaladó halat SZIGORÚAN TILOS szákba tenni és elvinni. Megfogást követően azonnal vissza kell helyezni a vízbe! Egy gyors fotózás megengedett.

Halárak (/kg): Átmenetileg a hal árusítás szünetel!

Amur

1,400Ft
1,400Ft

Ponty

2,600Ft
2,600Ft

Kárász

1,500Ft
1,500Ft

Szürke harcsa

3,200Ft
3,200Ft
 

Mindhárom tavon kötelező felszerelés:

  • nagyméretű merítőháló
  • pontymatrac
  • fertőtlenítő folyadék

Elérhetőségünk: 0670/3939-442

hívható nyitvatartási időben

Nyitvatartás

Március 1. – Március 31. között
Hétfő – Kedd: Zárva
Szerda – Vasárnap: 08:00 – 17:00

 

Április 1. – Május 31. között

Hétfő – Kedd: Zárva
Szerda – Vasárnap: 07:00 – 18:00

 

Június 1. – Augusztus 31. között

Hétfő – Kedd: Zárva
Szerda – Vasárnap: 07:00 – 20:00
Szombatonként előre egyeztetve éjszaka is.

 

Szeptember 1. – Szeptember 30. között

Hétfő – Kedd: Zárva
Szerda – Vasárnap: 07:00 – 19:00

 

Október 1. – Október 31. között

Hétfő – Kedd: Zárva
Szerda – Vasárnap: 07:00 – 17:00

 

November 1. – November 31.

Hétfő – Csütörtök: Zárva
Péntek – Szombat – Vasárnap: 08:00 – 16:00

 

December, Január, február hónapban a horgásztó zárva tart!

Rekordfogások

7,05 kg-os csuka

Kovács Bálint apátfalvi 14 éves ifihorgász 2012. november 24-én déltájban, úszós készséggel, élő kárász csalival fogta a képen látható 7,05 kg súlyú (hossz: 84 cm, kerület: 45 cm) csukát.

A rekordfogásról szóló hír megjelent a Magyar Horgász 2013. februári számában is!

Versenynaptár

Versennyel kapcsolatos részletes információkért keresd fel és csatlakozz Facebook csoportunkhoz a Deszki-tó Clubhoz

 

 

Időpont Verseny megnevezése
2026.03.14.
2026.03.21.
2026.03.28.
2026.04.05.
2026.04.11.
2026.04.18.
2026.05.02.
2026.05.16-17. 24 h 24 órás
2026.06.13.
2026.06.14.
2026.06.21.
2026.07.11.
2026.07.18.
24 órás
2026.08.09.
2026.09.12.